Lelkigondozás - módszertana, a segítő beszélgetésről.
Lelkigondozás módszertana: Segítő beszélgetés

A segítő beszélgetés egy lehetséges módszer a segítséget kérő, valamely problémával küzdő (gyász, házassági problémák, magányosság, stb), gyakran krízisben lévő ember (kliens) lelki egyensúlya helyreállításának elősegítésében. A segítő beszélgetés arra épít, hogy a kliens rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, amelyet mozgósítva felismerheti az elakadásának benne lévő okait, megláthatja a továbblépés lehetőségeit, elindulhat a megoldás felé. A segítő a mentálhigiénés többlettudását nem arra használja fel, hogy tanácsokkal lássa el a segítséget kérőt, hanem arra, hogy megértse aktuális elakadásának okát, hogy megtalálja saját megoldását. Így képessé válik arra, hogy saját kezébe vegye az életét, felelősségteljes döntéseket hozzon. A segítő beszélgetés két „szakértő” kapcsolata: a segítséget kérőé (kliensé), aki saját életének szakértője, és a segítőé, aki mentálhigiénés többlettudással rendelkezik. A kapcsolat része a kommunikációs forma, amit segítő beszélgetésnek hívunk, illetve a miliő, ami a kapcsolatot körbeveszi, jellemzi.

A segítő beszélgetés, mint kommunikációs forma

A segítő beszélgetés tehát egy módszer, melynek jellemzői Carl Rogers munkássága alapján kerül megfogalmazásra. A segítő beszélgetés jellemzően nondirektív. A beszélgetés témáját a kliens határozza meg, azaz a kiinduló pont az ő elakadása, illetve problémája. A kliens szabadon vált témát, meghatározza a beszélgetés ütemét, illetve határokat von. A segítő megérti az adott beszélgetés érzelmi vonatkozásait a kliens részéről, ugyanakkor nem kíváncsiskodik. A segítő „a klienseknek a szavakban kifejezett és az e mögött rejlő érzéseit próbálja visszatükrözni, hogy ezáltal segítse érzéseinek, nehézségeinek jobb megértését, megfogalmazását”[1]. A tartalom háttérbe szorul, és az érzelmek kerülnek súlyponti helyre. Kerüli a moralizálást. Nem hoz ítéletet, nem állít fel elméletet. Nem bagatellizálja el a problémát, ugyanakkor megőrzi az objektivitását. Kerüli az interpretálást, illetve óvatosan bánik a vigasztalással, és semmiképpen sem akarja ő a segítséget kérő problémáját megoldani. A segítő így válhat hitelessé. Eközben a kliens biztonságban tudja magát, megtapasztalja az együttérzést, a megértést. Azt tapasztalja, hogy nem nézik gyermeknek, nem vették gyámság alá.

A segítséget kérőben zajló lelki folyamatok

A folyamat során a kliensben változás megy végbe. A kiinduló pontban a segítséget kérő roppant kényelmetlen helyzetben lehet. Tele van kételyekkel, félelmekkel. Zűrzavar van a fejében, tanácstalanság jellemző rá. Szeretné a változást, de fogalma sincs arról hogyan induljon el, illetve előfordulhat, hogy azt sem tudja, mit akar valójában. Egyet azonban biztosan tud: az aktuális rossz állapotot meg akarja szüntetni, és ehhez elfogad segítséget. Ugyanakkor az „akarom a segítséget, meg nem is” állapot nagyon gyakran ellenállást vált ki a kliensben a segítő kapcsolattal, illetve a segítővel szemben. Ez jelentkezhet a segítő kompetenciáinak megkérdőjelezéseként, hibás emlékezésre való hivatkozásként, vagy például közönyös magatartásként. Ezt észlelve a segítő elfogadó légkörben, a ki nem mondott, de nonverbálisan „bemutatott” érzelmek visszatükrözésével, a kliens elismerése és az ellenállásának méltányolása mellett az ellenállást segíthet csökkenteni illetve megszüntetni. A változás már önmagában az elfogadástól elindulhat. Egyszerűen az a tény, hogy van valaki, aki meghallgatja, nem oszt tanácsokat, nem tartja „hülyének”, emellett kíváncsi és figyel rá, megváltoztathatja a kliens saját magáról alkotott képét. Attól, hogy beszélhet a problémájáról, ráadásul úgy, ahogy ő akarja, a helyzetének megítélése közelíthet a realitásokhoz, és veszíthet az érzelmi túlfűtöttségéből. Ugyanakkor a segítő visszatükrözése révén a kliens felismerheti saját mondatai révén az érzelmeit. Azokat az érzelmeket, amik eddig rejtve voltak a számára, illetve nem értett meg. Visszahallgatva a mondatait, jobban megértheti a gondolatait, illetve a gondolatok és az érzelmek közötti összefüggéseket. Egy ilyen megértett összefüggés („aha” élmény) segíti őt, hogy kissé mélyebb szinten tekintsen önmagára, további érzelmeket, gondolatokat hozzon a felszínre, és ezzel továbbléphet az önmegismerés felé. Megérthet például addig indokolatlannak vélt, sokszor önpusztító haragot, illetve annak kiváltó okát, és megértve már képes megküzdeni vele. Megértheti rossz érzéseinek, meg nem fogalmazott nyugtalanságának, feszültségének, félelmeinek okát, és így enyhülhet a szorongás, tágul a gondolkodás, és elindulhat a megoldás felé.

[1] H. Faber- E. van der Schoot: A segítő beszélgetés. Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány. Budapest. 2008. 87. oldal